Csehov és Ibsen drámái

Henrik Ibsen

(1828-1906)

---

1.) Életpályája

Egy Norvég kisvárosban született, lecsúszott városi patríciuscsaládból származott, apja tönkrement, így a család elszegényedett.

Legelső irodalmi próbálkozásait az 1848-as forradalmi események ihlették.

Legelső színműve: Catalina: a római történelemből vette témáját.

Egyetemi tanulmányokat szeretett volna folytatni, de érettségi eredményei nem voltak elég jók ahhoz, hogy bejusson az egyetemre.

A Norvég Színház dramaturgja, fordítója, rendezője lett, itt munkálkodott hat éven át. Majd megnősült, viszont szegénysége miatt csak három év eljegyzés után vehette feleségül menyasszonyát.

Elköltözött, élt Németországban több helyen, Rómában is: ez jelentette Ibsennek a felszabadulást, külföldön vált nagy íróvá.

Utolsó négy darabját már otthonában Norvégiában írta meg. Pl.: Solness építőmester.

Súlyos beteg volt, élete utolsó öt évét tolószékhez láncolva töltötte.

2.) Művészete

A 19. századi színpadon a polgári dráma uralkodott. Témák: Polgári téma, a polgári élet problémái helyet kapnak a művekben, jellemző a hétköznapok világa.

Előzmény: Schiller féle polgári dráma volt - német klasszika.

Ibsen helye a polgári irodalomban:

-         polgári dráma megújítója

-         lezárja a klasszikus drámát, és elindítja a modern drámát

-         új dramaturgiát teremt

Három nagy alkotói korszaka van:

1. Drámai korszak

Az egyén és a közösség viszonyát tárgyalja, pl.: Peer Gynt.

     2. Polgári dráma

Alaptéma az egyéniség útkeresése, pl.: Nóra, A vadkacsa

     3. Utolsó négy műve

Jellemző a magára maradt önmagát túlélni akaró ember tragédiája, pl.: Solness építőmester, szimbolikus drámák.

A második korszakában írt művekkel hozott újat a drámai irodalomba.

Jellemzők:

-         görög szerkesztésmódhoz tér vissza

-         hármas egységhez tér vissza

-         alapproblémák: az egyéniség önkeresése, önmegvalósítása mellett az önámítás bemutatása, az öncsaló illúziók az élethazugságok leleplezése. Hősei egyre groteszkebb módon próbálják elérni az elérhetetlent, végül tragikomikus alakokká válnak

-         aránylag kevés a szereplő, a helyszín és az idő

-         1-2 óra a cselekmény, max egy napig tartott

-         cselekmény = időegység

-         a múltról beszél, de a jelenbe játszódik, a jelenbeli események következményei a múltnak.

Analitikus dráma:

Fogalma: olyan drámai szerkesztési eljárást alkalmazó dráma, amiben a drámai cselekményt a színpadi beszéd során felidézett előzmények visznek tovább. A drámai helyzet a múltban már megtörtént, a cselekmény az előzmények elemzése.

Ibsen új drámatípust teremtett az érett színműveiben. A darab kezdetekor már minden megtörtént, a cselekmény csak annyi, hogy a dialógusból feltárul a múlt, és ráhömpölyög a jelenre, hogy azt tönkretegye. A drámai helyzetet tehát a múltban már megtörtént események hozzák létre.

A legtöbb Ibsen dráma utójátéka az előzményeknek, s ezeknek elemzése, lendíti tovább a művek cselekményét. Ezért Ibsen legtöbb színpadi alkotása analitikus dráma.

A színpadi beszédnek ezekben a darabokban kettős célja van: jellemzi a szereplőket, és a cselekményt görgeti előre a kibontakozás felé. A dialógus egyszerre előre és visszafelé is visz, felidézi azt, ami volt, ami az alakok jellemét kiformálja, és sodorja az embereket addig, a pontig, amíg sorsuk beteljesedik, drámájuk véget ér.

Ibsen csak a közvetlen jellemzést tartja meg. Hőseinek egyéniségét jellemzi az, amit mondanak és az ahogy mondják, tehát a beszédmódjuk és a hangnemük is. Így nagyon tömörré válnak a drámák.

Jelképes kifejezésmód: a cselekmény egy-egy nagy szimbólum köré szervezi, s ebben a dráma alap problémája sűrítetten jelenik meg.

Analitikus dráma témája: bemutatja a polgári életet, bírál: leleplezi a hazugságokat. A korabeli norvég polgárság hazug életformáját mutatja be. Szól a korabeli nők helyzetéről. Hatalmas sikereket aratott, mert észrevette a polgárokkal az életet, botrány lett. Moráliskérdésekről szól, ítéletet mondd.

A színpadon:

Nézők a vádlottak, a szereplők a bűnösek. Pl.: Show, Brecht.

Drámai alapproblémái:

-         önmegvalósítás®meg a Peer Gynt-ben is jelen van (nem hagyott nyomot maga után) sugallata, hogy törekedni kell a saját önmegvalósításra, de elutasítja az álcát. Egyik lehetőség például a szerelem.

-         hősei nagy része kiúttalan lázadók. Vágyakoznak a végtelen felé, szenvednek, szembekerülnek a lét kicsinyességével. Lázadnak a korlátaikkal szemben. A jelképek is ezeket a korlátokat mutatják.

-         formai szempontok is a szimbolikus drámához állnak közel. pl.:

-         ház: bezártság, élethazugság (Nóra)

-         torony: művészet és az élet szimbóluma

-         vadkacsa: élet hazugság, lelőtten is az iszapba fúrta magát (A vadkacsa)

3.)   A vadkacsa

Analitikus dráma, tragikomédia.

1884-ben írta, 5 felvonásból áll.

Eredeti nyelve: norvég.

I. Felvonás

Werle nagykereskedő házában Gregers Werle (=Werle fia) hazatérését ünneplik. Gregers régi barátját hívja meg, Hjalmart. Őt Werle segítette anyagi támogatásokkal, hogy fényképész legyen, ezt megtudjuk a mű során. Feleségül vette Ginát, kislányuk neve Hedvig.

A fogadáson az asztalnál 13-man ülnek, közülük az utolsó, azaz a 13. Gregers. Ennek az eseménynek nagy szerepe van a műben, mivel Gregers ezáltal különlegesnek véli magát. Ezek után világmegváltó, népboldogító törekvései vannak, morális forradalmat szeretne megvalósítani.

Apja szemére hányja, hogy miért hagyta, hogy az Ekdal család ennyire tönkremenjen.

A fogadáson megjelenik az öreg Ekdal is, akit fia, Hjalmar letagad (=nem köszön neki).

Este végezetével, (még nem ment el minden ember, csak Hjalmar) beszél Gregers az apjával. Gregers rájön, hogy Werlének viszonya volt Ginával, még anyja halála előtt, és Werle is bűnös volt a szabálytalan erdővásárlási ügyben, amit az öreg Ekdallal együtt tettek, de csak Ekdalt ítélték fegyházbüntetésre (a mű elején a komornyik és a pincér dialógusából tudjuk meg). Gregers gyűlöli apját. Gregers arra is rájön, hogy Hjalmar lányának Werle az apja, tehát ezzel magyarázni tudja a támogatásokat. (Az öreg Ekdalnak fénymásolási munkát ad.)

Werle azért hívta haza fiát a Höjdali telepről, be akarta társítani fiát a cégébe, mert már nehezére esik a munka, ebbe viszont Gregers nem egyezik bele.

Gregers ezek után úgy dönt, elhagyja az apai házat.

II. Felvonás

Hjalmar műtermében vagyunk. A család szegényes körülmények között él. Gina Hedvig szemét félti (az orvos mondta, hogy nagyon gyenge a szeme és megvakulhat), megérkezik hamarosan Ekdal is, aki másolnivalót kapott Werlétől. A padláson ott van a kosárban a vadkacsa, akiről a kis Hedvig gondoskodik. A vadkacsát Ekdal szerezte, amit Werle lőtt le. Beleesett a vízbe, ahol elmerült és belekapaszkodott a hínárba, majd a vadászkutya mentette ki.

Hjalmar hazaérkezik a vacsoráról. Hedvig nagyon szereti apját, mindig kedveskedik neki valami kis csekélységgel, szereti, ha boldog az édesapja. Nagyon szeretett volna süteményt enni (megkérte apját, hogy hozzon neki a vacsoráról), viszont Hjalmar elfelejtette.

Kis idő múlva megérkezett Gregers is, aki megtudta, hogy Hjalmaréknak van egy szabad szobájuk, amit azonnal ki is vett.

III. Felvonás

Hjalmar fényképész. Igazából ő alig dolgozik valamicskét, mivel felesége, Gina tesz meg mindent helyette. Hjalmar azt mondja, hogy valamiféle találmányon dolgozik. (Közben csak a szobában henyél, nincs is semmiféle találmány.)

A padláson Ekdal vadászni szokott nyulakra. (Tartanak tyúkokat, nyulakat is.) Hjalmarék lakásába mindent a vadkacsa irányít. Körülötte megállt az idő. Még a kicsi Hedvig sincs taníttatva, mert mindig elmarad. (=Molvik (pap) tanítaná, de sosem tesz - mindig sokat iszik.)

A lány elmondja Gregersnek, hogy ő sem akar innen kiszabadulni, hogy meglássa az igazi világot. Apja szerint inkább fonjon kosarat, hogy legyen új kosara a vadkacsának. Ekdal és Hjalmar a padláson vadásznak. Gregers szerint van valami a vadkacsából Hjalmarban, ő is a mocsárban ragadt. Gregers feladata, hogy megmentse őt.

IV. Felvonás

Hjalmar sokára tér vissza, ki akarná tekerni a vadkacsa nyakát. (Elment zülleni, miután megtudta az igazságot.) Megjelenik Sörbyné, aki közli, hogy összeházasodnak Werlével (ők valósítják meg az őszinteségen alapuló ideális házasságot - komikum csúcsa: paradox módon), elmondja, hogy adott ajándékot Hedvignek és hamarosan az öreg Werle is meg fog vakulni. Hjalmarnak ez is egy párhuzam, mivel Hedvig szeme is rossz.

Majd elmondja, hogy ő majd mindent visszafizet Werlének, amit eddig kapott tőle. Gregers: „Mindhármatoknak együtt kell maradnotok, ha ki akarod küzdeni a nagy megbocsájtás áldozati hangulatát."

Hedvig is rádöbben, lehet, hogy nem Hjalmar az apja, Gregers ráveszi Hedviget, hogy ölje meg a vadkacsát.

V. Felvonás

Hjalmar azt mondja, elhagyja a családot, Hedvig és Gina szorongva várják vissza. Hedvig megpróbálja rávenni Ekdalt, hogy ő ölje meg a vadkacsát, hiszen szeret vadászni, de Ekdal nem vállalkozik rá. Megjelenik Hjamar, aki eltolja magától Hedviget. Hedvig elmegy, és nagy dörrenést hallanak, amikor mindenki befut a padlásra, ahol Hedvig fekszik a földön. Hívják Relling doktort, aki megállapította, hogy szíven lőtte magát, és azonnal meghalt. Ezután folytatódik az élet, Gina mondja: „Majd csak ketten elboldogulunk valahjogy, segítünk egyik a másiknak. Mert most már legalább mind a kettőnknek ugyanannyi közünk van hozzá, nem igaz?"

Elemzés:

A mű cselekménye szűk térben, szűk időkeretben játszódik. A helyszínek csupán Werle háza és Hjalmar műterme, az idő pedig mindössze 3 napot foglal magába.

Gregers megérkezése motiválja az expozíciót, a fordulat pedig Gregers elhatározása. A tetőpont Hjalmar összeomlása, amikor mindent megtud eddigi élete hazugságairól, a megoldás pedig a kicsi Hedvig halála.

Ibsen szerkesztési módszeréhez egyrészt olyan szituációt kell megteremtenie, hogy az átlagemberek hétköznapi életéből drámai konfliktus alakulhasson ki, hogy a múltban történtek hatást gyakoroljanak a jelenben kialakult viszonyokra - analitikus drámaszerkezet. (Ilyen a két család közötti szoros kapcsolat például.) Másrészt pedig szükséges egy külső mozzanat, ami az események beindítását eredményezi. (Megérkezik Gregers és elhatározásra jut, népboldogító törekvései vannak.)

A múlt a két főhős előtt nagyrészt ismeretlen.

Látszat az, hogy Werle anyagi juttatásokkal és másolási munkával támogatja az Ekdal családot, a valóság pedig az, hogy kapcsolata volt Ginával, gyermeke született Hedvig, akiről mindenki azt tudja, hogy Hjalmar az édesapja.

Ibsen szerkesztési technika sajátossága, hogy minden múltbeli és jövőbeli tényt előbb előrejelző motívumok vezetnek be. Pl.: Gina mondja: „semmi közünk a nagykereskedőhöz" - nagyon gyanús, hiszen igenis van köze hozzá. Gregers pontosítja az időpontokat: Hedvig születése, az esküvő stb. Relling (orvos) félti Hedviget, hiszen szerinte ez a konfliktus csak neki árthat, és valóban a kis Hedvig életét veszti.

Szereplők jellemzése:

Hjalmar: komikus jellem. A van a családfői pozícióban, ugyanakkor torkos, lusta. Mindenkit meghazudtol a találmány-hazugságával. Csak látszólag hagyná el a családját, erkölcsi megújulás helyett zülleni megy.

Gina műveletlensége hangsúlyozva van, gyakorlatias, józan, férje helyett dolgozik, nincs bűntudata. Gregerset mindig félreérti

Hedvig ártatlan, érzékeny, tapintatos gyerek, egyetlen tiszta és őszinte figura, ebből fakad a tragédiája is. Azt hiszi, hogy Hjalmar véglegesen elhagyja őt, és feláldozza magát (=vadkacsája miatt).

Ekdal: lecsúszott, megalkuvó, illúzióban élő, alkoholista öregember.

Werle: nagyhatalmú nagykereskedő, társadalmi helyzete is meghatározza, bűnösségének a tudatában van, jóvátétel szándéka hajtja a családjával és Ekdalékkal szemben.

Gregers: Hjalmart akarja megmenteni. Az ő öncsalása az, hogy lehetősége van ideális követelésekre. A műben ő a rezonőr-figura, különc, kétbalkezes, tapintatlan. Szülei rossz házasságában meggyűlölte apját, akitől még most is fél, ezek azok az okok, amik miatt így viselkedik. Elidegenedik az élettől is, mert hiányos a valóság- és emberismerete (=mivel messze él a társadalomtól). Éltetője előbb csak eszmék irántirajongása, majd megtalálja életcélját, ami a barátja megmentése. A vétke pedig, hogy maga helyett másokon próbálja végrehajtani az ideáljait. Számára ez csak pótcselekvés (=Hjalmar számára pedig külső kényszer).

Relling: ő a másik rezonőr-figura, kicsapongó, cinikus, de másokkal törődő diagnosztizáló figura. Csak tünetei kezelésének eredményességében hisz. Fennmaradási feltételének az illúziót tartja. Tudja, hogy Ekdal egyéniség nélküli átlagember, és Gregers bálványimádó beteg ember.

Ibsen Gregers direkt beavatkozásait teszi a mű középpontjába. Igazából ez egy pozitív eszmény, elvi igazság, viszont intrikájával az ellenkezőjét éri el. Boldog megbocsájtás és tiszta, hazugságmentes élet kezdése helyett, csak veszekedést talál és Hedvig halálával véglegesen bebizonyosodik tettének kártékony hatása.

Vadkacsa, mint szimbólum:

A vadkacsa dramaturgiája újítása a középponti szimbólum alkalmazása, úgy hogy a vadkacsa egyszerre része a drámai világ valóságának, másrészt, önmagán túlmutató jelkép, hangulati tényező, a hazugságok megjelenített vezérmotívuma.

Vadkacsa, amikor a mocsárba ment: ez az illúziók mocsara, ez a két Ekdal elrejtőzésének a színtere.

Sebzett szárnyú vadászzsákmány: Werle és Gina párhuzama (=volt kapcsolatuk régen).

Víz alá bukása és sebe: Ekdal börtönbe jutása

Vadlacsa, mint vad élet: elfelejtette régi életét, mert már erdő helyett a padláson él, ugyanígy Ekdal is elfelejtette a régi életét, holott ez nem igaz, ez is élethazugság. (=Még mindig vadászik a padláson, felhúzza régi ruháját.)

Hedvig halálát is ő okozza, mert nagyon szereti a vadkacsát, így magát öli meg helyette. Hazugságokhoz is a vadkacsa juttatja a családot: Hjalmar kitekerné a nyakát.

Hjalmarban is van vadkacsa, hisz ő is élethazugságban él, megsebzett ő is lelkileg, mint a vadkacsa testileg. Meg akarja menteni Gregers, aki inkább lenne kutya, aki megmenti a vadkacsát.

Polgári dráma:

A tragikomikum hiányában a drámák mozgatórugója dramaturgia. A dialógusforma a háttérbe szorul, s előtérbe kerülnek a köznapiságot jelző hétköznapi párbeszédek, az emberek közötti elidegenedést jelző monológok és az egymás melletti elbeszélések. Háttérbe szorul az akciót feltételező jelen idő, a szereplők értéknek vélt múltban élnek, ezért a polgári dráma jellegzetes típusa az analitikus dráma. A cselekvés feltételezi a tevékenység célirányultságát, ennek hiányában viszont a mozdulatlanság és a mindennapi élet rituáléi uralják a drámát.

---

Anton Pavlovics Csehov

(1860-1904)

  1.) Életpályája

Az Azovi-tenger partján született, apja nagykereskedő volt. Moszkvába költözött, és beiratkozott az egyetem orvosi karára. Ekkor már különböző élclapoknak dolgozott, hogy eltarthassa önmagát. Írt novellákat, melyeknek elmélyült a társadalmi és filozófiai tartalma. Írásai főleg a századvégi orosz ember sajátos életérzését fejezi ki: egyen hangúságát, a céltalan élet sivárságát, a magány fájdalmát.

Az egyetem elvégzése után orvos lett, a Moszkva környéki kórházban, majd az irodalomnak szentelte életét véglegesen.

Megunta a fővárosi életet és elköltözött Melihovóba, ahol kisebb földbirtokon élt a szüleivel és testvéreivel együtt.

Aztán a Krím félszigeten, Jaltában villát építetett és odaköltözött, itt került közeli kapcsolatba Gorkijjal és Tolsztojjal.

Élete utolsó évtizedeiben a legfontosabb alkotásai a drámák voltak. Csehov sikere csúcsára ért, darabjait rendszeresen bemutatta a Moszkvai Művész Színház. Ennek a színháznak egyik színésznőjét vette feleségül.

Majd 1904-ben gyógyíthatatlan betegségébe belehalt egy németországi fürdővárosban.

Novellaíró tevékenysége:

Megújította a novellát a 19. században. Harag és felháborodás nélkül írt, legtöbb novellája úgynevezett rövid elbeszélés.

Csehov tudatosan újítónak vallotta magát.

Többnyire csak egy-egy mozzanatot, élethelyzetet ragad meg, számára a cselekménynél sokkal fontosabb a szereplők beszélgetése, gondolkozása vagy hangulata. Nem jellemzi közvetlenül őket, a külsejüket sem mutatja meg. Elkerüli a lelkiállapotuknak a leírását, arra törekszik, hogy ez a cselekedetükből és beszélgetésükből derüljön ki. Hősei túl sokat beszélnek. A szereplők megszabadulnak az írói beavatkozástól, s ez által beszédesebbekké és nyíltabbá válnak. Az olvasó közelebb kerül hozzájuk és jobban megérti őket.

Csehov soha nem ad tanácsokat, az elhallgatás és a ki nem mondott szavak nagy művésze.

Novelláiban a hétköznapiság vonul be a költészet világába.

Hősei észrevétlen átlagemberek, magányos, tétova lények.

A hagyományos életforma széthullott, a régi értékrend szétesett: az emberek csak töprengenek, de nem jutnak semmire, a tragikomikumot groteszk formában élik át.

Drámaíró tevékenysége:

Csehov voltaképpen a novelláit vitte színpadra, a cselekmény nélküli úgynevezett drámaiatlan drámát. Színműveiből hiányzik az érdekes történet, nem található meg bennük a hagyományos konfliktus. Nem lehet a főhősöket és a mellékszereplőket megkülönböztetni. Sorsuk összefűzi őket, de külön-külön és együttesen is mindenki megszenvedi saját elrontott, szomorú fájdalmát, reménytelen életét. Színpadi darabjaiban is megjelenik a fölösleges ember: aki nem tud sem önmagán, sem másokon segíteni. Vágyakoznak valami boldogabb és tartalmasabb élet felé, de vágyaikból csak ábrándos légvárak épülnek, rendre semmivé foszlanak. Szereplőinek élete egyhangú, unalmas. Mindenki végzetesen magára marad szorongásaival, kételyeivel és szétrombolt eszményeivel.

Csehov hősei inkább csak töprengnek és sóhajtoznak, mint cselekednek, darabjait még a novelláinál is mélyebb, kifinomultabb lélekelemzéssel jellemzi.

2.) A csinovnyik halála

Csehov korai novellái közé tartozik. Cservjakov hagyatéki végrehajtó, megnyomorított lelkű kishivatalnok, sajátos világában ő megelégedett jól érzi magát. Groteszk előadásmód a jellemző, mint Gogolnál.

A hirtelen fordulat mindössze egy tüsszentés, amikor Cservjakov letüsszenti Brizsalov államtanácsost. Cservjakov azonnal bocsánatot kér, nagyon szégyelli magát. Másnap megint elmegy Brizsalovhoz és megint bocsánatot kér tőle. Ezzel már zaklatja az államtanácsost és így kidobja.

A befejezés tragikomikusan jelképes értelmű. Csinovnyik létére, nem a rettegésbe halt bele, hanem abba hogy olyan tettet követett el, amit egy magasabb állású személy nem helyeselt és ez összeférhetetlen a csinovnyik léttel.

Cservjakov ezzel egyszerűen megszűnt létezni.

A novella tragikomikus csattanóval zárul, nem érzünk különösebb megrendülést, bár lehervad ajkunkról a mosoly.

Párhuzam van Tolsztoj és Gogol novelláival, mivel Ivan Iljics és Akakij Akakijevics is csinovnyik módon élt.

Csinovnyik: kisember, a városi hivatalnok ábrázolása Gogol révén nyert polgárjogot az orosz irodalomban, kivált a városi kisemberré, akinek jellemét élete méltatlansága határozta meg.

Lelkileg deformált emberek, akik kiszolgálják a cári rendszert.

3.) Sirály

Dráma (=drámaiatlan dráma)

Szerkezete: 4 felvonás

Eredeti nyelve: orosz

Főbb szereplők: Arkagyina, Nyina, Trepljov, Trigorin

Cím: Az értékrend bizonytalanságát tükrözi a cím többértelműsége. A sirály Trepljov és Nyina új művészetét jelenti, ugyanakkor megsebzett szerelmüket, a kitömött sirály Trepljov élettelen irodalmi munkásságát is szimbolizálja.

Előzmények:

Csehov Gogoltól és Tolsztojtól is tanult, magába szívta a kor impresszionizmusának és szimbolizmusának hatását.

Keletkezéskörülmények:

A moszkvai Művészeti Színházban sikert aratott 2 év után, miután péterváron az ősbemutatója botrányba fulladt. Ez az első olyan műve, amiben függetlenítette magát a francia dramaturgiától.

I. Felvonás

Szorin birtokán vagyunk, ahol összegyűlik a rokonság. Ideérkezik Arkagyina, híres színésznő, aki Szorin testvére. Trigorin híres író volt, Arkagyina szeretője. Akragyina fia: Trepljov, aki szintén író volt.

Trepljov egy színdarabot mutat be Szorin birtokán, a színpadon, amiben Nyina is szerepel (=szerelme), ő kezdő színésznő, de szülei nem akarják, hogy színésznő legyen belőle. A mű azonban nem arat sikert (Arkagyina szerint ez „dekadens izé"), a szerző sértődötten fejezi be a produkciót.

Arkagyina Shakespeare-t idézi, amire fia visszaidéz, ezzel Gertrudis és Claudius viszonyára utalva. Dorn doktor tanácsot ad neki: folytassa, és azt ábrázolja, ami fontos és örök. A házon általános idegesség lesz úrrá.

II. Felvonás

A kánikulában semmittevéssel telik az idő. Trepljov lelő egy sirályt, és mutogatja a madarat, hogy: „Nemsokára ugyanígy megölöm magamat is!". Nyinát elbűvöli a kiégett Trigorin irodalomról és az életről fejtegetett gondolatai. Arkagyina sejti, hogy fiatal vetélytárssal kell számolnia, de úgy dönt, hogy még nem távoznak.

III. Felvonás

Trepljov főbe akarta lőni magát (fején kötés), anyja összeveszik vele. Arkagyina most már vinné magával Trigorint, akit Arkagyina szerelmi vallomással akar magához láncolni. Az író megbeszél egy találkozót Nyinával, akivel elszöknek, így Nyina a színészi pályát választotta.

IV. Felvonás

Eltelt két év.

Szorin testi egészsége megromlott.

Mása már alig ábrándozik a reménytelen szerelemről, aki Medvegyenkóval él boldogtalan házasságban (Trepljovba szerelmes, gyászolja magát, feketébe van öltözve állandóan).

Dorn nem szánta rá magát, hogy agglegénységét Mása anyjával való bizonytalan kapcsolatra cserélje.

Trepljovnál kedvező változás mutatkozik meg: író lesz belőle, ennek ellenére egyre boldogtalanabb lett.

Arkagyina újra itt van Szorinnál, hogy ápolja bátyját. Trigorin is megjött, aki a Nyina kaland után újra a színésznő szeretője. Nyinával a közös gyermekük meghalt. Nyina is váratlanul megérkezik, akit színésznőként csalódások érték.

Az egykori lelőtt madárra visszautalva mondja: „Én is sirály vagyok". Szenvedése közepette érett színésznővé vált. Azt reméli, a szenvedései után végre nyugott, örömteli munka vár rá. Trepljovnak csak barátságot ígér, még mindig Trigorinba szerelmes, de már nem akarja többé látni. Nyina büszkén ahgyja magára Trepljovot. Trepljovot nem vigasztalják az írói sikerei, képtelen erőt venni Nyina szavaiból. Összetépi és szétdobálja a kéziratait, és öngyilkos lesz a színfalak mögött. Dorn megnyugtatja Arkagyinát, hogy csak egy üveg robbant szét, aztán elmondja Trigorinnak, hogy Trepljov főbe lőtte magát.

Szereplők jellemzése:

Szorin: városigazgató volt, majd vidékre megy kényszerből. Író szeretett volna lenni, szépen akart beszélni, de nem tudott. Nősülni is akart, Nyinába szerelmes, de nem mondja el neki.

Nyina: szerinte az otthona börtön. A szülei nem engedik, hogy színésznő legyen belőle. Mindig a szomszédba megy a boldogtalansága miatt, szegény, mivel apja mindenét a második feleségére íratta. Trepljov menyasszonya volt, de felajánlotta magát Trigorinnak, akivel megszökik, hogy színésznő legyen. Az egyetlen szereplő, aki képes megváltozni a mű során. Lehetőséget teremt az önmegvalósítására, ekkor már hisz saját művészi igazságában. Végül Tolsztoji életfilozófiát talál magának: a lényeg az, hogy tudjunk tűrni.

Trigorin: író (híres), de szerinte ez egy kényszer, Horgászni szeret. Gyötört lelkű, a művei sem boldogítják. Vallomása csehovi önportré.

Trepljov: Arkagyina fia, író szeretne lenni. Anyjával problémái vannak. Egyben gyűlöli, de anyakomplexusa is van. Gyűlöli az anyja szeretőjét, mert féltékeny. Több öngyilkossági kísérletei is voltak, a másodikkal megölte magát.

Arkagyina: Trepljov anyja, Szorin testvére, Trigorin szeretője. Híres színésznő, nem szereti, ha vele van a fia, mert szerinte öregíti őt. Nem érdekli fiai írásai. Az öregedés ellen keservesen kűzdő színésznők életét mutatja be vele, akik csak a saját sikereik érdeklik.

Mása: a saját boldogtalan életét gyűlöli, mindig feketében van. Az egyetlen őszinte figura. Trepljovba szerelmes, de a tanító lesz a férje: Medvegyenkó.

Dorn: orvos, aki Arkagyinába szerelmes, külföldre megy, mivel elmenekül a jószágigazgató hitvese tolakodó szerelme elől.

Elemzés:

A színpadon 2 dolog összecsapása történik: a valóság és a vágyaké. Mindenki másba szerelmes, senki sem elégedett az életével, boldogtalan.

A műnek nincs cselekménye, ami történik benne, az is a színfalak mögött, hogy Trepljov megöli magát.

Tárgya a remények és az életcélok széthullása, az emberi kapcsolatok kuszasága.

A szereplők valamilyen zátonyra futott emberek.

A darab idősebb és ifjabb hősei önmagukkal is meghasonlott emberek, akik mind kénytelenek szembesülni életük kisiklott megfeneklésével.

Csehov a színfalak mögötti Trepljov halálával sem emeli tragédiává a darabját, a befejezésben valamilyen groteszkül ironikus, komikus elem. A dörrenés hallatára összerezzennek a szereplők, de minden marad a régiben.

Az egész művet átszövi a cím többértelmű szimbolikája: a motívum újra visszatér a dialógusokban.

A sirály Nyina számára a boldogságot, a művészi szárnyakat jelképezi, és a megsebzett életét, amit Trigorin okozott.

Trigorinnak egyszerű novellatéma a sirály és Nyina is.

Trepljovnak a halálát sejteti és a kitömött madár az élettelen irodalmát, művészetét is jelenti.

Az első 3 felvonás kerete: Arkagyina és Trigorin egyhetes nyaralása. Hagyományos információközléses expozíció nincs a műben. Minden felvonásban van egy színpadias jelenet.

1. Nyina első fellépése
2. Arkagyina fiatalságának bizonygatása
3. Trigorin visszahódítása és mesterségbeli gyakorlatának bizonygatása
4. Nyina lehetősége: vallomásával összegzi tapasztalatait

Ütközik a két művészgeneráció és művészetfelfogás

Arkagyina és Trigorin: akiknek szakmájuk az életükkel már szétválaszthatatlan

Nyina és Trepljov: ők a kezdők, akik ugyanezt az utat fogják majd megjárni

Ők legalább önmegvalósítók, azaz vendégek a vidéken, az itt élők viszont teljes zsákutcában vergődnek.

Szerelmi szálak:

Medvegyenkó és Mása

Mása és Trepljov

Trepljov és Nyina

Nyina és Trigorin

Arkagyina és trigorin

Mása anyja és Dorn

Dorn és Arkagyina

Szorin és Nyina

Oldal: Csehov és Ibsen
Ingyen tanulás csak Neked! - © 2008 - 2024 - ingyentanulas.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat