A homeosztázis:
Az élet az ősi tengerekben jött létre. Az egysejtűek, majd az élő soksejtű szervezetek még közvetlen agyagcserét folytattak a sejtek és a víz között. Később a soksejtű szervezetekben szükségszerűen alakult ki a környező víztől független belső környezet, a testfolyadék állománya. Ettől kezdve az élőlények a külső környezettel elsősorban a testfolyadékon keresztül kerültek anyagcsere-kapcsolatba. A belső környezet állandóságának fenntartása az életfolyamatok egyik alapvető feltétele. A belső környezet stabilitását nevezzük homeosztázisnak. A homeosztázis biztosítja a sejtek egyes működését az állandóan változó külső feltételek között. Legfontosabb jellemzői a testfolyadékok mennyiségének, ozmotikus nyomásának, ionösszetételének, kémhatásának és hőmérsékletének dinamikus állandósága A homeosztázis egyéb folyamatok tényezői az oxigén-, a szén-dioxid-, az aminosav-, a glükóz-, és a szabad zsírsavtartalom is. Mindezt a szervezetek szabályozó szervrendszerei: a hormonrendszer, illetve az idegrendszer együtt szabályozza.
A homeosztázis optimális értékeire beállított tényezői szintek fiziológiás (egészséges) körülmények között is folyamatosan változnak, ezért a szabályozási mechanizmusok is folyamatosan működnek. Pl.: bélcstorna felszívó működése következtében az emésztést követően nő a vércukorszint, amit az inzulin állít vissza az optimális szintre.
Az önfenntartó életműködések célja a homeosztázis biztosítása.
- testhőmérséklet
- testbeli nyomásviszony
- pH
- ozmotikus viszony
- izomösszetétel
Belső környezet:
A szervezet sejtjeit körülvevő testfolyadék, melynek összetétele viszonylag állandó.
Testfolyadék:
A vér folyékony állomány, mely az erek falán át kilép a szövetek közé, tápanyagokat szállít a sejtekhez és bomlástermékeket szállít el a sejtekből.
Az egészség-betegség:
Az Egészségügyi Világszervezet meghatározása szerint az egészség: „A teljes testi és lelki, valamint szociális jó közérzet állapota." A betegségek élettani alapja a homeosztázis tartós felborulása.